Debreceni Városháza – Városháza Debrecenben – Debreceni Polgármesteri Hivatal - Polgármesteri Hivatal Debrecenben

Főoldal

Városháza

Keresés a weboldalban:

Városháza

A Piac utcán áll Debrecen egyik legjellegzetesebb építészeti emléke, a városháza klasszicista épülete. Elődje 1531-ben épült igénytelen építményként. Századokon át toldozgatták, míg 1802-re végre döntésre jutottak. Péchy Mihály készítette el az első terveket, de a kivitelezésre kevés pénz gyűlt össze. A következő tervet Povolny Ferenc készítette el copf-stílusban, de az ő munkája sem készülhetett el, végül Ságody József kamarai mérnök terveit fogadták el, aki Povolny elképzeléseit gondolta tovább. Az impozáns timpanonos-árkádos épület kulcsait 1843-ban vehette át a város. A klasszicizmus puritán ízlésének megfelelően egyetlen dísz ékesíti a timpanont: a város címere.

 

1849-ben az épületben lakott Kossuth Lajos a családjával, s itt volt a Honvédelmi Bizottmány hivatala is. A „titkos levéltár”-ban őrizték a magyar Szent Koronát a menekítése közben.

 

Az egyemeletes városházát 1888-ra kinőtte a város. Felvetődött, hogy új épület kivitelezése, ám a tervek – egyetértés és pénz híján – három évtizedre megpihentek. Az épületet átalakították, leegyszerűsített feljárót kapott, s az emelett addig nyitott árkádsorát lezárták fallal és ablakkal, mögötte helyiséggel kialakítva.

Debreceni programok - Debrecen események - Debrecen eseménynaptár