Debreceni Füvészkert – Füvészkert Debrecen – Botanikus kert Debrecen – Debreceni Arborétum

Főoldal

Füvészkert

Keresés a weboldalban:

Füvészkert

Debrecen komoly hagyományokkal bír a botanika és a természettudományos oktatás terén, Méliusz Juhász Péter itt írta meg az első magyar botanikai könyvet. Méltó követője volt Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály, nevükhöz fűződik a Magyar Füvészkönyv, munkásságuk eredményeként került létrehozásra a ma már majd’ 200 éves múltra visszatekintő Füvészkert.

A jelenlegi kert elődje a Déri Múzeum helyén - korabeli nevén Pap taván – létesített kert volt, melynek területét 1807-ben jelölte ki Debrecen város akkori tanácsa. Közben megalakult a Kollégiumban a tudományegyetem, mely épületének elkészültével a Nagyerdőbe költözött, így a Kollégium füvészkertje elveszti jelentőségét, majd a Déri Múzeum felépültével meg is szűnt.

Miután a tudományegyetem kivált a Kollégiumból, a botanikus kert céljára Debrecen város az egyetem mögötti 13,7 hektár (30 katasztrális hold) területet adományozott a Nagyerdő területén. 1928-ban alapították meg az új füvészkertet. A kert céljául tudományos és esztétikai feladatokat tűztek ki. A következő években rendszerezték a növényeket, kialakítottak a bemutató területeket és utakat. 1935-ben elkészült a sziklakert, majd a vízvezeték hálózatok, melyek nyomán gyorsan nőtt a bemutatható növényfajok száma. A növényföldrajzi csoportok telepítése (tó, mocsár, szikes, homokbucka) is megkezdődött, felépült az első üvegház, a teleltető, és a betonozott fenekű tó is. A növényeket Magyarország tájegységeiről telepítették be.


A Debreceni Egyetem Botanikus kertje Debrecen, Egyetem tér 1.
4010 Debrecen, Pf.: 40 Telefon: (52) 316-666/22421

Nyári nyitva tartás: március 15-től november 15-ig.
Arborétum: 8–18-ig.
Üvegházak: Hétfő-csütörtök, ill szombat-vasárnap 10-12-ig és 13-15-ig, pénteken 10-12-ig

Téli nyitva tartás: november 15-től március 15-ig.
Arborétum: 8–15.30-ig.
Üvegházak: Hétfő-csütörtök, ill szombat-vasárnap 10-12-ig és 13-15-ig, pénteken 10-12-ig

Belépőjegyek:
Felnőtt: 400 Ft, diák: 300 Ft, nyugdíjas: 200 Ft, óvodás 180 Ft.
Csoportos vezetés 20 főig 2000 Ft, fotó és videójegy 1000 Ft

Bérletek:
Nyugdíjas havi bérlet: 2000 Ft, dolgozói: 4000 Ft, éves támogatói díj: 8000 Ft

Debreceni programok - Debrecen események - Debrecen eseménynaptár