Debreceni Csokonai Színház – Csokonai Színház Debrecenben – Debrecen Csokonai Színház

Főoldal

Csokonai színház

Keresés a weboldalban:

Csokonai színház

A mintegy másfél évszázados múltra visszatekintő Csokonai Színház a debreceni színjátszás központi műhelye. A drámai, tánc- és operatagozattal működő, három játszóhellyel is rendelkező színház rendkívül gazdag repertoárja minden korosztály számára kínál igényes előadást. Klasszikus operák, népszerű operettek, musicalek, a világirodalom híres színjátékai ugyanúgy megtalálhatók a műsorában, mint a kortárs magyar irodalom drámái.

A romantikus stílusú színházépület 1861-1865 között épült Szkalniczky Antal tervei szerint. A színház 1915-ben vette fel Csokonai nevét. Operatársulata 1952 óta van. A XX. század elején, miután újabb páholyok épültek, 600 fő befogadására lett alkalmas az elegáns épület.

           

A színház 2006-ban átalakult, a színház jelenlegi vezetésnek céljai közé sorolható, a sajátos, de egyetemes érvényű „magyar színházi nyelv” kutatása, amely összetett folyamat, a kultúra számos szféráját érinti, és amelyben a Csokonai Színház, mint intézmény, illetve az alakulóban lévő Debreceni Színházi Régió élenjáró és integráló szerepet tölt be országos viszonylatban. A színház ad otthont a minden év februárjában megrendezendő DESZKA Fesztiválnak, az évadban a hazai színházakban bemutatott kortárs magyar drámák legnagyobb seregszemléjének, amely az írók, rendezők, és más színházi alkotók szellemi műhelye kíván lenni.

           

2009 tavaszán adják át az új színházépületet, mely Latinovits Zoltán nevét viseli majd. A Latinovits Színház épülete ötvözni fogja az angol Globe Theatre mintájára készülő intim, körbezárt nézőterű, dupla páholysoros polgári színházat és egy mobil, estéről estére változtatható játék- és nézőterű modern térszínházat. A színház repertoártervének középpontjában az általános értékközpontúság mellett a magyar dráma áll, azon belül is kiemelt szerephez jutna a kortárs magyar dráma. Amíg a Latinovits Színház el nem készül, a színház repertoárjának egyszerre népszínházi és művész színházi kell, hogy legyen, vagyis minden műfajnak otthont kell adnia.

           

A Latinovits Színház alapításával a jelenlegi Csokonai Színház zenés népszínházzá alakul át, amelyben a zenés színházi műfajok (opera, operett, musical, balett) kapnak helyet. A Csokonai Színház feladatának tekinti, hogy a közönségének olyan programot kínáljon, amellyel megszeretteti a magyar színházi, ifjúsági-és gyerekszínházi irodalmat, a történelmi évfordulókhoz, népi szokásokhoz kapcsolódó magyar kulturális értékeket, hagyományos tárgyi világot, s egyben nyitottá teszi őket más kultúrák befogadására is.

A Csokonai Színház és a tervezett Latinovits Színház játszóhelyeivel – állandó és alkalmi színpadokkal kiegészülve – a város alkalmassá válik egy nagyszabású nemzetközi színházi fesztivál befogadására, ezzel is emelve a színházi régióközpont szakmai jelentőségét.

 

http://www.csokonaiszinhaz.hu/

Debreceni programok - Debrecen események - Debrecen eseménynaptár